Hump-Back-Whale-humpback-whales-32310746-1600-1200
Hump-Back-Whale-humpback-whales-32310746-1600-1200
Full Screen

$159,00

A program kizárólag január 15 – március 15 között érhető el. Ilyenkor tartózkodnak a hosszószárnyú bálnák a Dominikai Köztársaságban!

Foglalj most

Részletek

A szállodából kb. 1,5 órás buszozás után érkezünk a kikötőbe. Utunk során helyi településeken haladunk keresztül, így egy kis bepillantást nyerünk a sziget lakosainak életébe. Katamaránnal vitorlázunk Samana felé, közvetlenül a bálnákhoz. A Samana félsziget az ország észak-keleti részén található, az Atlanti óceán ölelésében. Az ide látogatók leginkább a vízesések, a gyönyörű strandok, valamint a január – április időszakban a bálnák miatt keresik fel ezt a helyet. Megcélozzuk a Samana öböl azon részét, ahonnan éppen bálnát jelentettek. Ilyenkor, állatvédelmi okokból csak maghatározott számú hajó mozoghat a vízen és ezek kapitányai folyamatosan tájékoztatják egymást, hogy éppen hol bukkant föl a bálna. Mivel ide az öbölbe az év ezen szakaszán azért jönnek, hogy világra hozzák borjaikat, így a leggyakrabban az anyaállat mellet úszik a borja is. A bálnales után következik a nap másik fénypontja, az úgynevezett Bacardi sziget, hivatalos nevén Cayo Levantado. Hogy miért is nevezték el a népszerű italról a szigetet? Próbálj kicsit egy Bacardi reklámra visszaemlékezni! Trópusi környezet, hihetetlen tiszta és türkiz víz, pálmafás partszakasz, ugyanis itt forgattak jónéhány Bacardi reklámot. Ezért is nevezik a szigetet Bacardi szigetnek is. Megérkezünk a gyönyörű Bacardi-szigetre, ahol finom koktéllal várnak minket, majd élvezhetjük a sziget fantasztikus partját. Majd Samana-félszigetre hajózunk, itt elfogyasztjuk az ebédet, majd teherautóval a hegyekbe utazunk. Itt egy ranchen lóhátra pattanunk és így közelítjük meg az El Limon vízesést. Visszafele a fenti útvonalat követjük, értelemszerűen Bacardi-sziget kihagyásával.

Ár tartalmazza

TELJES ELLÁTÁS KIKÖTŐTŐL KIKÖTŐIG!

  • transzfer a hoteltől oda - vissza
  • magyar nyelvű idegenvezetést
  • szállítás légkondicionált autóbusszal, katamaránnal
  • tengeribetegek résszére gyógyszert biztosítunk
  • belépők
  • reggeli a kikötőben (szendvics,gyümölcs,kávé, friss gyümölcslé)
  • svédasztalos ebéd
  • nyitott bár:
    • palackozott kristályvíz
    • alkoholmentes üdítők
    • rum

Fontos

  • Gyermekek ( 3-12 éves korig) csak szülői felügyelettel vehetnek részt.
  • 0 - 2 éves korig ingyen utazhatnak.
  • A transzfer alatt (hotel - kikötő / kb. 1,5 óra) nem biztosítunk ellátást.
  • Alkoholt CSAK a bálnales után szolgálunk fel.

Hozz magaddal

  • fürdőruhát
  • kalapot
  • törölközőt
  • napszemüveget
  • kényelmes ruházatot
  • strandpapucsot
  • naptejet
  • szúnyogriasztó spray
  • zárt cipőt
  • zoknit
  • váltóruha
  • hűvösebb nap esetén pulóver, dzseki
  • fényképezőgépet, kamerát ne felejtsd a hotel szobában
  • április 2024
  • H
  • K
  • Sze
  • Cs
  • P
  • Szo
  • V
  • 01
  • 02
  • 03
  • 04
  • 05
  • 06
  • 07
  • 08
  • 09
  • 10
  • 11
  • 12
  • 13
  • 14
  • 15
  • 16
  • 17
  • 18
  • 19
  • 20
  • 21
  • 22
  • 23
  • 24
  • 25
  • 26
  • 27
  • 28
  • 29
  • 30
+
+

Válassz egy dátumot